Kiválasztották a magyar csúcsborokat


XIV. Pannon Bormustra
2013. május 8-10.
Pannonhalma


A véget ért a legnagyobb hazai borverseny, a Pannon Bormustra és remekül szerepeltek a balatoni pincészetek borai.  A legjobb fehérborok között öt, a legjobb vörösek között kettő balatoni bort is találunk, egyet az édes csúcsborok közé és kettőt pedig a legjobb vételnek tartottak a neves ítészek. A nemzetközi szintű megmérettetésre május 8-10. között Pannonhalmán került sor. Az eredményeket május 11-én, Budapesten, a Gerbeaud Házban megtartott Díjátadó Gálán hirdették ki és adták át a legjobbaknak. A nevezett borokból 15 vörös, 15 fehér és 15 édes csúcsbor készítője vehette át az elismerést jelző oklevelet, valamint - a hagyományoknak megfelelően - a Herendi Porcelánmanufaktúra kézzel festett egyedi dísztárgyát. A Legjobb vétel kategóriában is hirdettek eredményt és 3 bor különdíjat kapott, a Figula Mihály emlékdíjat, a Gál Tibor emlékdíjat és a díjak díjának számító Champion minősítést. A délutáni sétáló kóstolón a nagyközönség is találkozhatott a rangos zsűrivel, a nevező borászokkal és megkóstolhatta a díjazott borokat is.

 

A XIV. Pannon Bormustrára idén 100 borászat jelentkezett, összesen 257 borral, amelyek között 109 fehér, 113 vörös és 36 édes bor volt.  Az esemény egyik sztárvendége Tim Atkin MW (Master of Wine) angol borszakíró volt, akit tavaly a neves nemzetközi borpiaci kutatóintézet, a Wine Intelligence a világ 10 legbefolyásosabb borszakértője közé választott. Nemcsak saját hazájában számít befolyásos szakembernek az Egyesült Államokból érkezett Stephen Tanzer, akinek gondozásában 1985 óta két havonta jelenik meg a nagy klasszikusnak számító International Wine Cellar folyóirat. A magyar bor fontos célpiacának számító Lengyelországból a szervezők a legnépszerűbb boros magazin, a WINO alapító-főszerkesztőjét, Tomasz Prange-Barczyński-t hívták meg. A 2013. évi zsűri nemcsak elismert szakírókban bővelkedett, a versenyen bírált Isa Bal MS (Master Sommelier), a világhírű angol séf, Heston Blumenthal 3 Michelin csillagos éttermének, a The Fat Duck fősommelier-je, Andreas Larsson, svéd sommelier világbajnok, valamint Christian Aarø, a koppenhágai Michelin csillagos AOC étterem tulajdonosa, a Dán Sommelier Szövetség elnöke is. A zsűri magyar tagjai is mind nemzetközi borakadémikusok: Mészáros Gabriella, Csizmadia-Honigh Péter és Kató András.

 

A XIV. Pannon Bormustra díjazottjai

 

 

Legjobb vétel:

Tokaj Kereskedőház – Grand Selection Tokaji Késői Arany 2011

Csobánci Bormanufaktúra – Siller 2011

Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet – Macska 2012 Nyakas Pince – Aligvárom 2012

Bazaltbor-Badacsony Laposa Pincészet – Badacsonyi Pinot Gris „Friss” 2012

 

Fehér csúcsborok:

Barta Pince – Furmint 2011

Balassa Bor – Tokaji Furmint „Mézes-mály” 2011

Balassa Bor – Tokaji Furmint „Nyulászó” 2011

Villa Sandahl – Cappuccino Oil 2011

Kolonics Károly – Somlói Olaszrizling 2009

Tokaj Oremus – Mandolás Furmint 2011

Pannonhalmi Apátsági Pincészet - Pannonhalmi Olaszrizling 2012

Pannonhalmi Apátsági Pincészet – Pannonhalmi Prior 2011

Somlói Apátsági Pince – Furmint 2011

Demeter Zoltán - Kakas 2011

Sauska -Tokaj – Furmint Birsalmás 2011

Villa Sandahl – Magic Rain 2011

Béres Szőlőbirtok és Pincészet – Tokaji Lőcse Furmint 2009

Első Magyar Borház – Szeremley Birtok – Badacsonyi Rajnai Rizling 2008

Bott Frigyes – Zöld Veltelini 2012

 

Vörös csúcsborok:

Heimann Családi Birtok – Barbár Cuvée 2009

Heimann Családi Birtok – Szekszárdi Bikavér 2011

St. Andrea Szőlő birtok – Merengő Egri Bikavér Superior 2009

Fritz Pincészet – Medicina Cuvée 2009

Takler Pincészet – Bikavér Reserve 2008

Fritz Pincészet – Cabernet Sauvignon 2009

Fritz Pincészet – Merlot 2009

Heumann Pincészet – Cabernet Franc 2009

Takler Pincészet – Regnum Cuvée 2007

Sauska – Villány – Villányi Kékfrankos 2011

Jásdi Pince – Ranolder Vörös 2009

Takler Pincészet – Szenta-völgyi Kékfrankos 2009

Günzer Tamás Pincészete – Mátyás Cuvée 2009

Bujdosó Szőlőbirtok – Farkastanya 2009

Vesztergombi Pince – Turul 2011

 

Édes csúcsborok:

Szarka Pince – Tokaji Aszú 6 puttonyos 2009

Tokaj Nobilis – Tokaji Aszú 5 puttonyos 2008

Holdvölgy Pincészet – Culture 2007

Tokaj Kereskedőház – Premium Selection Tokaji Aszúeszencia 2003

Dobogó Pincészet – Tokaji Aszú 6 puttonyos 2007

Disznókő Szőlőbirtok és Pincészet – Tokaji Aszú 5 puttonyos 2008

Tokaj Oremus – 3 puttonyos Aszú 2007

Béres Szőlőbirtok és Pincészet – Tokaji Aszú 5 puttonyos 2007

Kikelet pince – Tokaji Szamorodni édes Lónyai dűlő 2008

Babits Pincészet – Tokaji Aszú 6 puttonyos 2006

Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet – "3909" Tokaji késői szüret 2011

Bott Frigyes – Vinculum 2011

Bezerics Borház – Cserszegi fűszeres késői szüret 2011

Pelle Pince – Zsófia Cuvée 2011

Barta Pince – Furmint késői szüret 2010

 

Különdíjak:

 

Figula Mihály Emlékdíj (a legjobb Kárpát-medencei fajtából készült száraz fehérbor):

Barta Pince – Furmint 2011

 

Gál Tibor Emlékdíj (a legjobb Bikavér):

Heimann Családi Birtok – Szekszárdi Bikavér 2011

 

Champion díj (a versenyen legmagasabb pontszámot elért bor):

Szarka Pince – Tokaji Aszú 6 puttonyos 2009

 

 
Balaton Borgaléria