Eladó a pécsi pezsgőgyár


A Cezar Pincészet tulajdonosa, a Cezar Winery Kft. értékesíteni kívánja a több mint 160 éves pécsi Littke Pezsgőgyárat. A műemlék jellegű belvárosi ingatlant a feldolgozóval, az itt található étteremmel, vendégszobákkal, irodákkal, valamint az ötszintes, összesen két kilométer hosszú, turisztikai szempontból is értékes pincerendszerrel együtt hirdették meg. Eladó a Littke márkanév is − a vagyonelemekért összesen egymilliárd forintot kérnek. Az értékesítésben része van annak, hogy a borral is foglalkozó Cezar Winery Kft. a Zala megyei Nagyradán levő mintegy 100 hektáros szőlőterülete közelében kíván − pályázati források segítségével − egy új, 2.500 négyzetméteres korszerű borfeldolgozót és palackozót építeni. Eddig ugyanis a pezsgőkészítés mellett a borok palackozása, raktározása is Pécsett történt. Az ingatlan eladása mellett szól az is, hogy Pécs történelmi belvárosát, amelyet az Európa Kulturális Fővárosa programban újjáépítettek, egyre körülményesebb megközelíteni, különösen kamionokkal.


A pezsgőgyár műemléki jellegű épülete jó állapotban van, főképp ahhoz képest, hogy a gyár 1859-ben nyílt meg, első pezsgőgyárként Magyarország mai területén. A pezsgőgyárat a Littke család alapította, az üzem a századforduló előtt császári és királyi udvari szállító lett. A céget 1949-ben államosították, a pezsgőgyártás csak 1966-ban indult újra az akkor Pannonvin Pezsgőgyár nevű, döntően a szovjet piacra termelő üzemben. A Littke Pezsgőgyár 1995-ben került a Cezar Winery tulajdonosainak birtokába. Alapvetően kivitelre termel a Cezar Pincészet, bár belföldön is értékesíti a termékeit, palackos boraik egyre keresettebbek.


Az 1850-es években a Littke család Pécsen élt és dolgozott a szabászat területén. A családnak volt két fia és az idősebb útra kelt Franciaországba, hogy kitanulja az „haute couture” művészetét. A francia évek alatt annyira megbűvölte őt a pezsgő és a pompás borok készítése, hogy amint visszatért Magyarországra, azonnal meggyőzte édesapját, hogy a pezsgőgyártás különleges módszerét alkalmazva indítsák el a pezsgőkészítést, létrehozva ezzel az első pezsgőházat Magyarországon. Pécs alagútrendszere tökéletesen megfelelt a borok raktározására.

Cezar pezsgők: Cezar Doux, Cezar Henry Extra Dry, Cezar Rosé Extra Dry, Cezar Fünfkirchen Dry, Cezar Demi Sec, Cezar Nature Brut, Cezar Brut.

 
Balaton Borgaléria